Ziphius, a vizi robot

Ziphius egy nagyjából krumpli formájú vizi robot vagy divatos szóval élve drón, amelynek lelkét mi más adhatná, mint a Raspberry Pi. A kis robot kar és lábak nélkül képes a vízben haladni. Irányítását telefonról vagy akár táblagépről is vezérelhetjük.  Miközben vígan lubickol a vízben, képes kameráival képeket és videót rögzíteni, amit aztán később vissza is nézhetünk, vagy akár meg is oszthatunk barátainkkal.

Az irányítás iOS és Android készülékekről lehetséges, az előzetes szoftverek már készen vannak, ám a fejlesztők tarsolyában további alkalmazások, játékok vannak, amelyek a Ziphius-hoz köthetőek.

ziphius

A prototípusokon már túl vannak a fejlesztők, ám a “gyártáshoz” a közösség erejét kérik. A projekt felkerült a Kickstarter közösségi finanszírozó oldalra, ahol összesen negyed millió dollárt szeretnének összeszedni. Három nap alatt közel 19 ezer dollár már összejött, tehát nem tűnik teljesen lehetetlennek a dolog. Támogatásunkat már 1 vagy 10 dollárral is kifejezhetjük, ám ha szeretnénk egy saját Ziphiust, minimum 195 dollárral (+ postaköltség) kell beszállni a “bizniszbe”.

Akinek felkeltette az érdeklődését a kis robot, feltétlenül nézze meg a projekt Kickstarter oldalát, ahol bőséges információt, és videót talál.